ZenePortál - zene.elte.hu


A hőskor

Program-naptárunkból kiderül, hogy az indulástól egészen a a hetvenes évek elejéig teljes szimfonikus zenekarként mûködtünk. A vonósok zöme akkor is az egyetemről került ki, a fúvósaink azonban félig-meddig professzionisták voltak. Ez úgy értendő, hogy többségük a "konzi" (a Zenemûvészeti Szakközépiskola) növendéke volt, akik nagyrészt a konzervatórium akkori igazgatójának biztatására jártak hozzánk, hogy zenekari gyakorlatot szerezzenek.(Tehát ez szerves - bár nem hivatalos - része volt a képzésüknek.) Ez végül is mindenkinek hasznos volt. A zenekarnak, mert ily módon fiatal, tehetsége, képzett és még "amatőr lelkiséggel" muzsikáló zenészekkel dolgozhattunk; de nekik is, mert nem megvetendő zenekari rutinhoz jutottak mire elvégezték az iskolát.

Késõbb egyre nehezebbé vált a fúvósok megszervezése. A konzervatórium részérõl nem kaptak többé ilyen irányú biztatást, s a hetvenes évek elejére már oly mértékben eluralkodott a "fúvós-társadalomban" a haknizás szelleme, hogy amatőr zenélésre mind kevesebben voltak kaphatók. Ideig-óráig ugyan még fenntartottuk a szimfonikus zenekari állapotot, próbapénzt és elõadáspénzt fizettünk a "profi" fúvósoknak, de ez mégiscsak lehetetlen egy helyzet volt. A zenekar többsége - a vonósok - ugyanis nem kapott pénzt (hiszen õk addig sem kaptak, s nem is volt róla szó), de elsősorban szakmailag és mûvészileg volt abszurd a szituáció. Nem lehet ugyanis becsületesen fölkészíteni hangversenyre egy olyan zenekart, amelynek egyik fele csak egy, maximum két próbán vett részt. Akármilyen "profik" is azok a fúvósok, egyetlen próbával mégsem tudták úgy megtanulni a mûvet, hogy nyugodt szívvel mehessünk a dobogóra. Kegyetlen bosszúság a hangversenyen, ha az amatőr egyetemisták helytállását a fizetett profik tévesztései és bizonytalankodásai teszik végső soron eredménytelenné.

Végül is az együttes 1971-ben átalakult vonós-zenekarrá.