Csermák Antal György (1774-1822) a XVIII. és XIX. századforduló magyar zenetörténetének talán a legérdekesebb egyénisége és a legtitokzatosabb sorsú alakja. Születésének helye és közelebbi dátuma ismeretlen, sőt származását is homály fedi. Egyes életrajzi források szerint 1790 körül Bécsben működött hegedűtanárként, 1795-ben a pest-budai magyar nemzeti színtársulat első hegedűse. Ugyanabban az évben "muzsikális akadémiát", hangversenyt rendez a színházban. A következő évben megválik a színháztól - azontúl egy vendégszerető nemesi kúrián él hosszabb-rövidebb ideig.

Ezek az évek az új magyar zenei stílusnak, a verbunkosnak első fénypontja. Csermák maga is az új irányzatnak hódol, de tanult muzsikus lévén nem érte be egyszerű táncdallamok komponálásával. A bécsi klasszikusok nyomdokain, az új dallamvilággal a kifejezőeszközöket egyesítve, eredeti magyar kamarazene megteremtésére tett kísérletet. Tehetsége nem bontakozhatott ki. Ivásnak adta magát, elborult elmével, szegénységben hunyt el.

A vonószenekarra komponált Hat magyar táncot gróf Festetics Györgynek, kora jelentékeny tudomány- és művészetpártoló főurának ajánlotta a szerző. A mű keletkezésének ideje 1810-re tehető.