|
|
|
|
Purcell: Dido és Aeneas | |
Henry Purcell (1659-1695) művei jelentik az angol színpadi zene első,
nagy virágzását. Purcell, apja korai halála után az udvari gyermekkórus tagjaként
sajátította el a zene alapelemeinek, a helyes énekszavalatnak az ismeretét. Utána
évekig kottamásolással kereste kenyerét, majd a Westminster apátság, a királyi
kápolna orgonistája volt. Mint udvari zeneszerzőnek és templomi muzsikusnak
el kellett látnia alkotásaival a különböző állami ünnepségeket és egyházi
szertartásokat. Művészetének középpontjában mégis az a több mint negyven színpadi
mű áll, amelyet az angol restauráció színházainak írt.
Purcell fiatalon megismerkedett kora irodalmának vezetőivel és kísérőzenét
írt darabjaikhoz. Ezek azonban többnyire csak betétszámokra, közjátékokra korlátozódtak.
Egyetlen igazi operája, amit elejétől végig zenébe ültetett a Dido és Aeneas
(1689). Ez egyúttal Purcell fő műve is, annak ellenére, hogy a szöveg
- Nahum Tate munkája - nem különösebben költői értékű. Sajnálatos, hogy
éppen ez az opera nem hivatásos együttes, hanem Josias Priest Chelsea-beli leányinternátusa
számára készült. Ez magyarázza a zenekar szerény összeállítását, a tenor és basszus
szerepek hiányát, az egyes szólamok technikai nehézséget kerülő szerkesztésmódját.
Purcell gazdag fantáziája, hangjának megkapó őszintesége és nem utolsó sorban
kiváló színpadi érzéke azonban e korlátok ellenére is a halhatatlan mesterművek
sorába iktatja az alkotást. A komponista fő érdeme talán az, hogy megteremtette
az angol nyelvhez tökéletesen alkalmazkodó énekszavalatot. A dallam és ritmusbeli
fordulatok pontosan követik a helyes kiejtés szabályait. Idegen nyelvű előadásban
az operának éppen ez az értéke sikkad el. Ami azonban bármilyen nyelven egyformán
érvényesül, az a mű sugárzó életereje, Purcell zenéjének választékos költői
hangja, jellemzésének lélekbemarkoló őszintesége.
Nagyszerűek a Dido szimfonikus részei is. A Nyitány lefelé haladó disszonáns
lépései megadják a dráma alaphangulatát. A királyi vadászat, a vihar érzékeltetése
nagy megjelenítő erejű leíró zene. A Priest kívánságára beiktatott táncok
előkelő, könnyed szökellése ragyogó ellentétpárt alkot a kibontakozó
tragédia komor lépteivel. Az énekszámok közül kimagaslik Dido első és harmadik
felvonásbeli nagyáriája, amely kitűnően festi a szerelmes asszony vágyódását,
illetve fájó lemondását. Az egyes számok rövidek, - az egész mű ötnegyed órás
-, a párbeszédek élénkek, a recitativók drámai lüktetésűek. A zene egyaránt
gazdag drámai és lírai szépségekben (utóbbiakra nevezetesebb példa a művet
záró lamento), hangfestő és humoros részletekben.
A mű rövid tartalma
Karthágó királynője, Dido nem tudja magát rászánni, hogy bevallja szerelmét,
amely a menekülő trójai királyfihoz, Aeneashoz fűzi. Udvarhölgye Belinda
és az egész udvar azonban tisztán látja a helyzetet, és rábeszélik a királynőt:
nyújtsa kezét Aeneasnak.
A boszorkányok elhatározzák, hogy a romlásba döntik Didót. Vihart idéznek fel,
amely a vadászaton lévő udvart szanaszét kergeti, majd egyikük Mercuriusként
jelenik meg Aeaneas előtt és figyelmezteti kötelességre: Tovább kell hajóznia
Itália felé.
Karthágó kikötőjében Aeneas új útra készül; a boszorkányok örömujjongásban
törnek ki. Didó szerelmi bánatában meghal.
|
.: |
| • |
| • | Utolsó módosítás:
[moddate] 2008.03.31. [/moddate]
| :. |
|
|
|
|
|
|
[newstable_alt]
[newsline_alt]
[newstitle_alt]
KONCERTJEINK [/newstitle_alt]
[newsbody]
Koncertjeinkről, eseményeinkről, az együttes közösségi életéről facebook oldalunkról
tájékozódhat.
facebook.com/elteeme
[newsmore]
[/newsbody]
[/newsline_alt]
[/newstable_alt]
|
|
|
|
Tervezte és programozta :: |
|
|
|
|
|