Bartók Béla eredetileg 1915-ben zongorára írt művének több átirata ismert. Maga Bartók is átírta kisegyüttesre 1917-ben. Ismert még a hegedű-zongora átirat is, amely Székely Zoltán munkája. A zenekar két vonószenekari áiratot játszik. Az egyikben cimbalom is szerephez jut. Bartók mintegy 3400 román dallamot feljegyző saját gyűjtéséből választott ki hetet. Ez hat különböző táncot képvisel. Két-két bihari, torontáli és torda-aranyosi dallam mellett egy maros-tordai alkotja a ciklust.

A nyitótánc az ún. Botoló. Ezt fiatal legény egyedül járja és nagyon cifrázza. Bartók megjegyzése szerint akkorát ugrik, hogy szinte belerúg a mennyezetbe. A második darab körtánc - Braul. Ezt Bartók egy 30 éves férfi furulyajátéka alapján jegyzte le. A Grazioso jellegű tétel dallamát hegedűszóló játssza. A harmadik tánc - Topogó - bartóki elnevezése a koreográfiára utal. Ezt ketten táncolják. Jellegzetessége, hogy a legény saját csípőjére, a leány a férfi vállára helyezett kézzel szinte egyhelyben táncol. A negyedik tétel csodálatosan szép témája egy bucsumi cigány hegedűstől származik. Hallva a témát a kristálytiszta kárpáti szellőre gondolunk, mely a hegyi vándor arcát simogatja. Az ezt követő román polka - Poarga Romanesca - páros és páratlan ütemeinek változásával a sorozat legizgalmasabb darabja, tulajdonképpen a finálé kezdete. Eredetileg egy belényesi falusi hegedűs nyújtott segítséget lejegyzéséhez. A sorozatot záró két Maruntel (aprózó) olyan táncdallam, melynek eredetileg szövege is volt, és előadását énekelve, kiabálva ütemesen kísérték. A belényesi és nyági melódiákra csoportosan járják a párostáncot. Ebben azonban szinte csak a férfiak mozognak.