1739-ben a Londonban élő nagy német zeneszerző az operai szezon közben több új oratórium bemutatásával egyidejűleg megkomponálta azt a tizenkét máig is gyakran játszott Concerto grossoját, amelyek 1740. április 21.-én jelentek meg a londoni Walsh-nál. Az előfizetők listájáról kiderül, hogy összesen százan fizettek elő a szólamanyagra, amelyből több sorozatot is rendeltek néhányan, mert összesen 122 példányt regisztráltak. (Ez a maga korában igen nagy számnak számított.) Händel szokásos támogatói - a királyi család és más előkelőségek - mellett sok "zenei klub" is megrendelte a sorozatot.

E sorozat hetedik darabja az öttételes B-dúr concerto, amelynek befejezési dátumát is ismerjük: 1739. október 12. A tételek közül kettő - az első és a harmadik - az őket követők bevezetőjeként szolgál. A tradicionális játékmód szerint így ez a concerto két rövid tételszünettel játszott.

A fúgaszerú - második - Allegro tételt felvezető Largo erőteljes, de nem durva bevezetője a fúgának, amelyben a minden szólamban máskor felbukkanó téma az egész vonóskar számára igényes feladat. Largo e piano és Andante tételek lágy dallamíveikkel megnyugvást sejtetnek, míg a Hornpipe tétel az örömérzés kifejezője.