Tommaso Albinoni: Sonata a Cinque in Mi minore Op. 5. No. 9.
A termékeny olasz zeneszerző (1671-1750) 1710-ben keletkezett darabja zenei
kifejezéseiben, gesztusaiban utal az általa is tisztelt Corelli hangzásvilágára.
A kor jellegzetes együttesei már összetételükben is meghatározták a műveket.
A hagyományos vonóskar brácsa szólamát a szerző kétfelé osztotta, és így kialakult
a continuo melletti ötszólamú együttes. A bevezető allegro - előkészítendő
a harmadik tételt - légiesen könnyed dallama megpihen az adagio átmeneten, hogy
az ezt követő presto-ban bemutathassa a hegedűk virtuozitását. Az első
hegedűk törékeny dallama után a befejező tétel ötszólamú fúgájában valamennyi
szólam azonos értékű. A tételt a kopogó jellegű főtémat váltó legato
melléktémája teszi mozgalmassá.